Miért olyan vegyes a ceremóniamesterek megítélése?

A közelmúltban egy vidéki esküvőre készültem, amikor a menyasszony az utolsó megbeszélésünk alkalmával váratlanul elhintette, hogy az eseménynek otthont adó szálloda igazgatónője bizony nincs túl jó véleménnyel a ceremóniamesterekről. Elmondása szerint a többségük nagyképű, olykor arrogáns, nagyon el van szállva magától, és ez számára elég irritáló.

Először meglepődtem egy kicsit, de aztán elgondolkodtam: a hölgy hosszú évek óta szemtanúja a különböző esküvőknek, háboroghatnék a szakma nevében, de teljesen felesleges: valamiért ez a kép alakult ki benne. Az most mellékszálnak tekinthető, hogy az információ birtokában valósággal udvaroltam az igazgatónőnek a telefonban, amikor felhívtam, és a személyes találkozáskor is igyekeztem minél jobb benyomást tenni rá – jelentem, sikerült, kifejezetten jóban lettünk, szinte baráti hangulatban váltunk el egymástól.

A lényeg, és ebben látom a fő problémát: én ugyan a honlapomon is azt írom, hogy nagyon örülök, ha minél színesebb és szélesebb a választék a ceremóniamesterekből, a kollégák egy része viszont sajnos – jó magyar szokás szerint, hiszen minden kisebb-nagyobb hazai közösségben ez tapasztalható – ellenségként, riválisként tekint a másikra.

Hogy hogyan lehet felismerni az arroganciát? Borzasztó egyszerűen: az illető szolgáltató magas fokú öntömjénezése elég hamar szemet szúr, ha megnyitjuk a honlapját. Felkiáltójelek, vegyes, olykor a 36-osig növekvő, olykor csökkenő, össze-vissza betűméret, végeláthatatlan mondatok, a „szakma felhígult” és az „ugye nem akartok egy alkalmatlan kezdőt az esküvőtökre?” típusú sallangok, és – nekem, a magyar nyelv elkötelezett hívének, újságírónak különösen fájó módon – helyesírási hibák tömkelege…Kiegészítve az illetőnél 20-25 évvel fiatalabb koszorúslányokkal való kéjes fotózkodással, és persze észosztással, minden mennyiségben…

Bevallom őszintén, amikor annak idején azon gondolkodtam, milyenre formáljam a saját weboldalamat, szörnyülködve nézegettem az idehaza „sztárként” viselkedő CM-ek site-jait, még a páromat is megkérdeztem, nem tartja-e kontraproduktívnak az ilyen mértékű önreklámot, illetve gyalázkodást, és a válasz egyértelmű igen volt.

Nem azt állítom persze, hogy nincs szükség egy egészséges versenyre, ez minden szakmában jót tesz a fogyasztóknak, de a hangsúly épp azon van, hogy ez így egészséges-e…

Azt kellene megértetni a mi kis világsztárjainkkal, hogy ennek az egésznek nem róluk kellene szólnia. Adott egy nő és egy férfi, akik életük legszebb napjára készülnek, és bele kellene törődni, hogy azon bizony ők a főszereplők, nem a ceremóniamester. Üde színfolt lehet persze egy-egy jó énekhangú, bűvészi vagy egyéb művészi adottságokkal megáldott kolléga vagy kollegina, de tudnunk kell, meddig és mikor léphetünk elő az árnyékból, nem lophatjuk el a show-t.  

Amikor a magyar szívnek háttérben kell maradnia...

Vannak szituációk, melyek nehezebbek az átlagosnál egy kommentátor számára...Zsinórban harmadszor kaptam felkérést az Európai Úszószövetségtől (LEN), hogy angolul közvetítsem a stream oldalukon a férfi vízilabda Bajnokok Ligája nyolcas döntőjének mérkőzéseit (2017-ben a budapesti Duna Arénában, 2018-ban Genovában, idén pedig Hannoverben rendezték a Final Eight Tournament összecsapásait), és úgy adódott, hogy a mezőny egyetlen magyar résztvevője, a Ferencváros a fináléig menetelt.

Aki ismer, pontosan tudja, mit jelent nekem ez a klub, és mennyire szorítok minden egyes világversenyen a magyar sikerekért, ezúttal azonban mindezt félre kellett tennem, hiszen egy nemzetközi közönségnek kommentáltam, a felmérések szerint elsősorban észak-amerikai, ázsiai és ausztrál pólórajongóknak, akiknél ezeket az eseményeket általában nem közvetíti egyetlen televíziós csatorna sem. 

Az ellenfél a címvédő Olympiakosz gárdája volt, a döntő pedig drámaian alakult, hiszen magabiztos Fradi-vezetés után az utolsó negyedben a görögök feltámadtak, és bizony akadt néhány furcsa játékvezetői ítélet is - Varga Dénes és Vámos Márton is kipontozódott...

Ilyenkor nehezen fogja vissza magát az ember, nem szabad "bírózni", nem csak azért, mert egyébként ezeknél a tornáknál általában ugyanabban a szállodában tartózkodom, mint a sporik, és amúgy kifejezetten jóban vagyok a többségükkel...

Szerencsére a srácok a vízben hatalmas szívvel küzdöttek, és büntetőpárbajban megnyerték a BL-trófeát, én pedig olyan lelkesen reagáltam ezt le, mint mondjuk tavaly, amikor a pireusziak diadalmaskodtak...Azt a kis pluszt leszámítva, ami a Fradinak, a magyar színeknek szólt, és amit csak egy honfitárs érezhetett ki belőle... 

(A fotón a kétszeres olimpiai bajnok Madaras Norberttel, az FTC vízilabda-szakosztályának elnökével, illetve a frissen megszerzett Bajnokok Ligája-serleggel vagyok látható)